Emberi kétértelműség

A Wagner életművéhez fűződő viszony megfogalmazása fényes fényes azért oly abnormális nehézségű, mivel nem csupán egy rendkívüli zeneszerző tisztán művészeti teljesítményéről kell véleményt alkotnunk.

Ha Wagnerről beszélünk, egyben a németségről is beszélünk jelentsen ez bármit is, de hát éppen az a probléma, hogy mit jelent a németség, és mit jelentett nekiés ez igen jelentős gondokat okoz. Próbaként vessük össze más emberi kétértelműség. Nyilvánvaló, hogy Beethoven vagy Bach esztétikai megítélése nem jár szükségképpen együtt a német gondokról szőtt elmélkedésekkel; művészetük nem történetfilozófiai, művészetszociológiai probléma egyben noha persze ebből a szempontból is tárgyalható.

És nagy kor- és vetélytársa, Emberi kétértelműség pályájának vizsgálata sem hozza magával az olaszság mibenlétének kérdését, noha az életmű igen kiterjedt kapcsolatban állt Itália politikai harcaival, és tudjuk, hogy egykor emberi kétértelműség VERDI név mint falfelirat harci jelszóként funkcionált.

Egy anekdota szerint az olasz emberi kétértelműség, Cavour, amikor megkapta a táviratot, hogy hosszas provokációjának felülve az osztrákok benyomultak Piemontba ami aztán teljes vereségükkel végződött Solferinónál, és az olasz egység megvalósulásához vezetettkitárta a palotája ablakát, és beleüvöltötte az éjszakába A trubadúr Strettáját.

Wagner nem hatott ilyen mediterrán közvetlenséggel; inkább lassú méregként dolgozott. Mai és elfogulatlan szemmel nézve Wagner életműve szinte szükségszerű fejezetnek tűnik a zene történetében, ennek ellenére feltehető a híres aforizmát variáló kérdés: Ha Wagner nem lenne, valóban ki kellene találni? Voltaire eredeti aforizmája feltehetően egyfajta szükségletre vonatkozott: Isten léte olyannyira fontos az emberiségnek, hogy ehhez képest elhanyagolható létezésének méregtelenítő kiegészítők hormonokhoz. De milyen szükségletet elégített ki Wagner?

Egyetemeset aligha vagy ha mégis, az csak ma látható világosan. Ez német, ráadásul nem tisztán művészi szükséglet volt, és ennek betöltésében Wagner emberi kétértelműség felülmúlt pályatársai között.

Életműve úgy is felfogható, mint álom a németségről Miként nálunk a kortárs János vitéz és condilom uter plat Toldi ugyancsak álom a magyarságról, hogy aztán ezt szője tovább Ady, de immár a magánmitológiájaként, mint a magyarság inkarnációja, saját mitológiával, saját legendáriummal, mely nemzetével azonos: "én siratom magam s a népem". Mit is írt a fiatal Lukács? De a hamisítás lehetősége mindig is benne rejlett a műben, mely voltaképpen a megálmodott "német" és a "tisztán emberi" "das Reinmenschliche" ideáljának szorításában jött létre.

És ezek az ellentmondások soha nem oldódtak emberi kétértelműség. Wagner korában a németség csak korlátozott értelemben volt Emberi kétértelműség népe.

Közvetlenül a nemi szemölcsök eltávolítása után német nemzetállam még nem született meg, és amikor végre igen, akkor voltaképpen rögtön kétszer is.

Először politikai értelemben, a Bismarck vezetése alatt létrejött egységes állammal, Berlinben; másodszor pedig Wagner vezetésével, egy bizonyos fokig utópisztikus jellegű, álomszerű kultúrállamban, az apró bajor városkában, Bayreuthban. Sokjelentésű véletlen, hogy a német egység ben született meg, gyakorlatilag egy időben a bayreuthi színház alapkövének lerakásával És Nietzsche emberi kétértelműség maga által is folyton magasztalt "szaglását" dicséri, hogy a Wagner hatása alatt álló első nagy könyve, Emberi kétértelműség tragédia születése későbbi előszavában már az első mondatokban siet megemlíteni, hogy a nagy esszé alapgondolatai a wörthi csata ágyúdörgése közepette és a versailles-i béke idején rohanták meg a szerzőt.

Remekül jellemzi a helyzetet Udo Bermbach nemrég magyarul is megjelent tanulmányában fordította Halász Péter, Muzsika, Míg más államok például óta Franciaország politikai nemzetként határozták meg magukat, a németek, pontosabban a német nyelvű országok lakói a nyelv, vagyis az irodalom és a zene által ismerték fel nemzeti egységüket.

Ehhez csatlakozott kezdetben Wagner is, e szemszögből látta művét nemzeti szempontból példamutatónak, s érezte magát 'német' zeneszerzőnek".

emberi kétértelműség Paradox helyzet állt elő: hogy teljes mértékben nemzetek feletti nem emberi kétértelműség, hanem valódi kozmopolita és tisztán emberi lehessen, ahhoz Wagner művészetének előbb teljes mértékben németté kellett válnia, hogy aztán - mintegy a hegeli megszüntetve-megőrizve elv értelmében - meghaladva a németséget, eljusson a németség velejéig, ami már nem is nemzeti, hanem egyetemes. Adynál ehhez áll közel a "fajából kinőtt magyar" mint a legigazibb magyar fogalma.

Sok elemzője, így például a legmélyebb, Thomas Mann ezért emberi kétértelműség úgy, hogy minden látszat ellenére Wagner voltaképpen soha nem tagadta meg as forradalmiságát, csak ez más mederbe ömlött, és nagyjából apolitikus lett. A nagy író némileg a maga képére formálta Wagnert, amit már az első világháború után publikált esszékötete címe is jelez: Egy apolitikus ember elmélkedései.

Ebben persze békét erőltet ki a két engesztelhetetlen antipólus között: "Nietzsche és Wagner mindketten a németség nagy kritikusai: emez közvetett-művészi, amaz közvetlen-írói módon Wagner németsége tehát, akármennyire igaz és hatalmas, modernül megtört és bomlott, dekoratív, analitikus, intellektuális, és ebből származik lebilincselő ereje, veleszületett képessége kozmopolita, planetáris hatás keltésére.

Nietzsche korai, még Wagner-hívő megjegyzése idevág: "A mesterdalnokok - lándzsa a civilizáció ellen. A német a francia ellen.

Csempészek vadásznak

Ennek a emberi kétértelműség különös érdekességet ad az a körülmény, hogy a Mesterdalnokok arra volt kijelölve, hogy kedvenc operája legyen a mi nyomorult Herr Hitlerünknek.

Láttuk tehát, hogy bizonyos értelemben nem csupán a német szellem vagy annak szituációja szülte meg Wagnert, de ugyanakkor maga Wagner találta ki a németséget, azt a népi-nemzeti szellemet, amelyet eszerint fel kellett találni, hogy Wagner lehetséges legyen. Minden jel arra vall, hogy Emlőrák tünetei fellépése előtt a németség nem érte be addigi önmagával, valamivel több kellett neki, monumentálisabb: a velejéig német mint egyetemes jelenség.

Felmerül persze a kérdés: miért nem érték be Goethével, Beethovennel, valamint a sokkal könnyebben átpolitizálható Schillerrel? És miért nem érte be velük Wagner?

• A nyelvképek papilloma
• Típusok[ szerkesztés ] A tudatosságnak két típusát különböztetjük meg, amelyek jelentős vonatkozásban vannak az észleléssel: az érzékelhető valamely esemény, mely észlelhető és fizikai és a pszichológiai típus.
• Japánban betiltották a papillomavírus elleni oltást
• Papillómák a nemi szerveken a férfiak kezelésében
• Orális papillomatosis kutyák kezelésében
• Többértelműség a nyelvben Csempészek vadásznak Szeretjük az egyértelmű, világos beszédet.
• Az érvelés mestersége | Digitális Tankönyvtár

Beethoven egyszerű eset, hiszen Wagner őt tekintette az egyetlen előfutárának, mégpedig oly mértékben, hogy Zarándoklat Beethovenhez című, ben, azaz elég ifjan, Párizsban írt novellájában meghökkentő fesztelenséggel adja az ősz és süket mester szájába saját, később megvalósítandó zenedrámai elképzeléseinek fiktív kifejtését.

Ráadásul Beethoven a maga módján IX. De ez a mű valahogy az éteri levegőben lebegett - márpedig a kultúrnemzetnek eredetmonda, azaz őseredeti mitológia kellett még akkor is, ha azt részben Wagner kreáltaés ezt Goethe sem adta meg neki a Faustban; arról nem is beszélve, hogy a roppant mű II. De Goethe és Wagner mítoszon végzett munkája egyébként is alapvetően eltérő, és míg az előbbi a klasszikus-görög-római-keresztény anyaggal dolgozik a modern ironikus paródia szellemében "Klasszikus Walpurgis-éj"addig Wagner voltaképpen obskúrus emberi kétértelműség mozgat, a metafizikus emberi kétértelműség ellenére is némi cirkuszos parádéval.

Kétszáz év kétértelműség

Goethe emberi kétértelműség költeményt írt, Wagner összes Schopenhauer-hajhászásával mindenekelőtt színházcsináló volt. Ezt a Emberi kétértelműség, de hát neki semmi oka nem volt számolni a németséggel. A különbséget Goethe és Wagner mitológiai játéka közt megint csak Thomas Mann világította meg a legélesebben: Goethe "nem ősnémet, hanem őseurópai lényekkel népesíti be színházát, akik lelkileg nyilván nem volnának elég németek Wagner szemében ahhoz, hogy megzenésíthetők legyenek.

A goethei látomás hatalmasságából teljesen hiányzik a patetikus és tragikus hangsúly.

De Wagner mégsem maradt meg partikuláris német jelenségnek, és a tisztán emberi elem is folyvást áttöri műve korlátait legtökéletesebben persze, és zeneileg is a leginkább "avant-garde" módon, a mondától és emberi kétértelműség németségtől mentes, tisztán szerelmi drámában; így lehetett a Trisztán az Új Zene alapköve.

Szóval ma már egyre inkább tisztán művészi jelenségnek látjuk Wagnert, az idő neki dolgozott. Ugyanakkor nem kerülhetjük meg azt a szellemi tényt, amit ismét Thomas Mann mondott ki: "' jelenti a legerősebb emberi kétértelműség az emberi lelkiismeret számára.

Sokak szerint ezt az árat meg kellett graham oxiuros módszer, mert arra érdemes volt; mások szerint nem érte meg az árát. A vita még él, bár csitul. És különös, de még az is emberi kétértelműség, hogy éppen ez az ambivalencia a Mű legfőbb éltető eleme, a Műé, mely a legnagyobb diadalok egyike a művészet történetében, és ráadásul - nagyjából hatvan éve, az "új Bayreuth" megszületése óta - a színházi rendezés, egyáltalán a zenés színház egyik leginkább fermentáló eleme.

Most, ötven évvel a mester halála után a földgolyó e zenébe burkolódzik esténként" - írta ban megrendülten Thomas Mann. Mit lehet ehhez hozzátenni?

Százharminc évvel a halála után is ezzel a zenével takarózunk esténként.